Ina May Gaskin az elmúlt ötven év alatt nem kevesebbet bizonyított be a világnak, köztük az orvos-társadalomnak, mint hogy a szülés természetes, magától értetődő és szent esemény, amelyre alapvetően képes a női szervezet. 2011 decemberében, elsőként a szakmában, kiérdemelte az “alternatív nobel díj”- ként ismert Right Livelihood díjat. A Zsebibabafüzet ez alkalomból cikksorozatot indít Háborítatlanul címmel, amellyel tisztelegni kíván a világ leghíresebb bábája előtt.
Ina May Gaskin élete innen nézve kicsit furcsa, kicsit távoli, izgalmas és kicsit elképzelhetetlen. Az 1960-as évek végén, a hippi korszak derekán csatlakozott egy vándor-kommunához, ahol közösségre és társra talált Stephen Gaskin, a közösség szellemi vezetője személyében. A közösség 1970-ig vándorolt Amerikában, végül Tennessee államban alapították meg a Farm nevű közösségüket, és ott élnek ma is.
A társaság a kezdetektől úgy tekintett a születésre, mint magától értetődő, természetes dologra és a spiritualitásba vetett hitük távol tartotta tőlük az ezzel kapcsolatos félelmeket. Ina May teljesen tudatlanul kísérte első szüléseit átalakított buszaikban, általában egyetemek parkolójában. A többnyire fiatalokból álló, 300 főt számláló közösségben gyakori volt a gyermekáldás, így Ina May és néhány nőtársa hamarosan igényét érezte, hogy megismerkedjen a szülés orvosi, anatómiai oldalával, bár mindvégig fenntartották (és fenntartjákma is), hogy a szülés alapvetően spirituális esemény. Vándorlásaik során sok segítséget kaptak a környék orvosaitól, ápolóitól, letelepedésük után pedig a Farm bábái már részt vettek bábaképzéseken is. Ina May ugyanakkor szükségét érezte annak is, hogy hagyományos módszerekkel dolgozó bábáktól is tanuljon, ezért szoros kapcsolatot alakított ki a guatemalai törzsek bábáival és sok technikát tanult tőlük.
1975-ben jelent meg a Spirituális bábaság című könyv, amelyet tavaly óta magyarul is olvashatunk és hazájában négy kiadást is megért. Ettől kezdve Ina May Gaskin munkássága kilépett a Farm kerítésein kívülre: amerikai asszonyok százai kaptak reményt, hogy létezik szülés altatás, kengyel, császármetszés és félelem nélkül is. A Farm bábáinak munkája lassan eljutott a kórházakba és az orvosi egyetemekre is. Ina May 70 évesen is a Farm bábája és az otthonszülés legelismertebb szószólója. Részt vesz ezen kívül az amerikai orvosképzésben is, ahol saját technikáit és a háborítatlan szülés kísérésének módját tanítja az eljövendő orvostársadalomnak. Járja a világot előadásaival és segíti a világ számos országában a bábaképzést, több ízben tartott előadást Magyarországon is. A rettegett váll elakadás esetén a baba komplikációmentes világra segítésének technikáját a szakma Gaskinfogásnak nevezi (a technikát Ina May guatemalai őserdő bábáitól tanulta).
Ha nincs Ina May Gaskin és a Farm, talán végleg elfelejtjük, ami a hagyományos társadalmakban mindennapos volt: hogy a szülés és születés az élet legnagyobb, egyben legtermészetesebb történése. Munkájának elismerése reményt adhat, hogy a háborítatlan szülés egyszer talán mindenkinek elérhető lesz és végre letörlődik a félelem érzése a szülés szó mellől. Aki nem hiszi, olvassa el a Farm csodálatos szüléstörténeteit, és járjon utána...
Elhangzott Stockholmban 2011. december 5-én, az Alternatív Nobel díj, azaz a Right Livelihood Award díjának átvételén
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy én lehetek az első bába, aki megkapta a Right Livelihood Award díjat. A díj elfogadásával egyetemben nagy felelősséget érzek a világ minden pontján élő bába társam irányába. Mindannyian szükségszerűen érezzük és tudatában vagyunk azoknak a hatalmas erőknek, amelyek a bába szakma fennállását veszélyeztetik a világon. A császármetszések száma gyorsan nő, rég átlépve a WHO által ajánlott felső határértéket. Ahogy a császármetszések aránya nő, úgy emelkedik a súlyos sérülések és halálok száma, ami a nők szüléstől való félelmét fokozza. Ezzel egy időben a hagyományos szaktudás és szakértelem kezd eltűnni. Jártam olyan magánklinikákon Brazíliában, ahol a császármetszési arány 95 % azért, mert a nők (és orvosaik) annyira tartanak a normális szülési folyamattól, hogy a császármetszés lett az alapértelmezett eljárás.
Amikor a sebészi és technikai beavatkozások a kivételesből a normális kategóriába sorolódtak, a bábaság hivatása elvesztette létezésének alapját, és a szülészet önmagában nem demonstrálja azt a szakértelmet, szakmai tudást, amelyet korábban a szakma alapvető követelményeiként tartottak számon. Arról a szakértelemről beszélek, ami szükséges a hüvelyi szülés kíséréséhez, a második iker megszületéséhez, a magzat súlyának manuális megbecsüléséhez, arról a szakértelemről, ami által felismerhető és elkülöníthető a normális szülési fájdalom és a komplikációkat előre jelző fájdalom. A szakértelem, ami által a magzat méhben való elhelyezkedése meghatározható és megváltoztatható, ha az nem megfelelő, az a szakértelem, amivel maga a terhesség is megállapítható. Hadd magyarázzam el, mire gondolok ebben az utolsó esetben: itt az Egyesült Államokban eljutottunk arra a pontra, ahol csak akkor ismerik fel az álterhességet, amikor a nő hasát felnyitották császármetszéshez. Ez egy olyan hiba, ami elképzelhetetlen volt két-három évtizeddel ezelőtt, amikor az orvosok képzésében még elismert szerepe volt a manuális technikák oktatásának. A hagyományos tudás elvetése az Államokban 1990-re odáig jutott, hogy a két fő szülészeti tankönyv egyáltalán nem említi az álterhesség jelenségét annak ellenére, hogy embereknél is ugyanúgy előfordul, mint más emlősöknél. Azt, hogy a képfeldolgozási technológiák használata teljes mértékben kiválthatja a manuális technikák, és minden olyan eljárás oktatását, ami egy nő reprodukciós folyamatában előfordulhat, csak egy olyan ország tudja elképzelni, amelyik teljes mértékben babonássá, megrögzötté vált a technológiai eszközök használatában.
A szülés/születés történelme a 20. századi Egyesült Államokban jól illusztrálja, milyen alapvető a jelentősége az erős bábai szakmának, ha nem akarjuk félelmük hálójában tartani a szülő nőket, saját testük képzelt defektjeinek árnyékában. A bába szakma 20. század eleji eltüntetésével teret kapott egy kórházra alapozott terhesgondozási modell, ami a század derekára oda vezetett, hogy a születő gyermekek kétharmadát fogóval húzták ki anyjuk testéből. A fogóknak ennyire radikálisan túlzó használata nem alakult ki olyan országokban, amelyekben az erős bába szakma fontosságát elismerték. Ahol a bábák nem lehettek jelen a kórházakban, hogy az orvostanhallgatókat tanítsák a természet bölcsességéről, a férfiak elég hamar azt a következtetést vonták le, hogy a szülés/születés szükségszerűen brutális és véres, és hogy a nő tulajdonképpen a természet egy súlyos csődjét példázza, ami csak gyógyszerezés és technológiák rutinszerű alkalmazásával orvosolható. A férfiak a legkevesebb tudással rendelkeznek arról, hogy milyen környezetre lehet szüksége egy vajúdó nőnek az „emberi” szüléshez. Mostanra előtérbe került a profit motivációja, ami a félelemmel, kapzsisággal és tudatlansággal egy mocskos kotyvalékot alkot, valamint azoknak a bábáknak a boszorkány-üldözéséhez vezetett, akik a természet ritmusát követve dolgoznak.
Az a hiedelem kezdett el terjedni, hogy a babák akkor születhetnek biztonságban, ha az anya testét szándékosan megsebzik a baba kiszabadításának érdekében, tovább érvelve, hogy ezzel megelőzik az amúgy is előforduló súlyosabb sérüléseket. Ezek a mítoszok sajnos hollywoodi filmekben kerülnek megerősítésre, ahol általában szülési komplikációkra fókuszálnak a drámai hatáskeltés érdekében, ugyanakkor fiziológiás szülések nem kerülnek képernyőre, mert a női test releváns részeinek mutatása tabunak számít.
Anyaként pontosan jól tudtam, hogy semmi gond nincs a testemmel, és azt is, hogy szükségtelen volt első gyermekem fogóval történő segítése - ami veszélyes rám és a babára, pszichológiailag is káros, látható előny nélkül. Magamnak kellett egérutat találnom az elkövetkező terhességeimre. Ez a dilemma arra sarkallt, hogy intézkedjek a saját bába-oktatásomról (mivel nem tudtam más lehetséges útról), ami 4 olyan orvos segítségével jött létre, akik szintén szükségesnek érezték a bábák visszatérését országunkba. Nyitott voltam bármilyen releváns forrásból tanulni. Írástudatlan, hagyományos bábáktól tanultam, régi könyvekből és állatoktól csakúgy, mint kedves orvosoktól.
A kezdetektől fogva a Farm Midwifery Centerben a kollégáimmal együtt a nők igényeit helyeztük a középpontba, amikor meghatároztuk vezérelveinket, és azt vettük észre, hogy ez a megközelítése az ellátás megszervezésének nagy előnnyel bír mind a babák, mind az anyák részére. Megtanultuk, hogyan előzzük meg a komplikációkat megfelelő prenatális ellátással, és olyan gyakorlati eljárásokat alakítottunk ki, amelyekkel megelőzhettük a szükségtelen császármetszéseket és szülésindításokat.
Körbetekintve a világ különböző pontjain találtam olyan orvosok által támogatott bábai ellátásokat, ahol a miénkkel közel azonos eredményekre jutottak. A bábák, akik a valamikori Dr. John Stevenson-nal dolgoztak Dél-Ausztráliában, akik Dr. Alfred Rockenschaub-bal dolgoztak Bécsben a 60-as évek közepétől a 80-as évek közepéig, és azok, akik még ma is Dr. Tadashi Yoshimuraval dolgoznak Okazakiban, Japánban, mind 5 % alatti császározási arányról számolnak be, egészséges babákkal – ugyanúgy, mint mi. Ez különösen érdekes figyelembe véve azt a tényt, hogy nem is tudtunk egymás létezéséről. Sajnálatos módon, minden ilyen esetben ezeket az orvosokat – ahelyett, hogy üdvözölték volna orvostársaik munkásságukat – úgy kezelték, mint akik reménytelenül „elmaradottak”, ennél fogva jelentéktelenek. Meg kell becsülnünk ezeket a férfiakat, akik a mai napig is leírják tapasztalataikat, és tanítanak bárkit, aki tanulni szeretne.
Most, hogy több fejlett országban 30 % vagy még magasabb a császármetszések aránya – annak ellenére, hogy a bábák elismert résztvevői a szülészeti ellátásnak – fontos felismerni az egyéb tényezőket, amik hozzájárulnak a szülési beavatkozások számának növekedéséhez. A nyugati kultúra, a profit motivációja, a félelem, az álszemérem és a tudatlanság: mindnek megvan a maga szerepe és mindegyikkel foglalkozni kell.
Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a túlzott arányú császármetszések következménye nem csupán a bába szakma és a szülészeti szaktudás elvesztése. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy amint a császármetszések aránya 15-20 % fölé kerül, egyre több nő hal bele olyan komplikációkba, mint a tüdőembólia, fertőzés, vérzés, vagy a megnövekedett arányú placenta komplikációk az elkövetkező terhességek során. Ez különösképpen igaz az Egyesült Államokra, ahol a mai nőknek legalább dupla akkora esélyük van arra, hogy valami terhességet kísérő komplikációba haljanak bele, mint az édesanyjuknak volt. Kalifornia államban 1996 és 2006 között megháromszorozódott az édesanyák halálozási rátája, aminek hátterében főleg a túlzott arányú császármetszések állnak. De ne számítsunk pontos adatokra, ugyanis nincs megfelelő infrastruktúra, amely megkövetelné, illetve szolgáltatná a pontos és következetes beszámolókat, valamint vizsgálná a halálozási okokat. Ez azt jelenti, hogy ezek az adatok a tényleges halálozási számoknak valószínűleg csupán 30-50 %-át mutatják.
Ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek azok a problémák, amelyekkel ma az Egyesült Államokban szembe kell néznünk, van néhány javaslatom:
Azokban az országokban, ahol a császármetszések aránya nő, olyan lépéseken kéne elgondolkozni, amivel megfordíthatják ezt a tendenciát, gyorsított eljárást alkalmazva, ha a növekedés egy bizonyos szint fölé megy. A bábákat már a terhesgondozás elején be kéne vonni, ahelyett, hogy csak szülés előtt kerülnek bemutatásra és akkor is vonakodva. Ez az ellátási modell elismeri, hogy bárki, aki a szülő nő és a baba ellátásában részt vesz - illetve maga a szülési környezet - vagy megerősíti, vagy elbizonytalanítja a nőt abban, hogy képes a szülésre, hogy képes ellátni és szoptatni gyermekét, a baba pedig képes szopni. Ebből következik, hogy minden szülés körüli ellátásnak az anya-baba páros szükségleteit kell előtérbe helyeznie, és azokat az ellátást végzők, az intézmények, a gyógyszeripar és a biztosítók érdekei fölé kell helyezni. Minden kórháznak fontolóra kéne vennie az optimális AnyaBababarát Szülészeti Ellátás 10 lépésének alkalmazását.
/The 10 Steps to Optimal MotherBaby* Maternity Services - www.imbci.org/
A bábáknak fontos szerepet kell biztosítani a szülészeti ellátás vezérelveinek alakításában. Az ellátásnak személyre szólónak kell lennie, és alapos megfontolás eredménye kell, hogy legyen, teljes tisztelettel minden nő felé. Ha nem a domináns orvosi szakma (ami alapvetően a biztosítási vagy kórházi ipar irányítása alatt áll) fenyegetésében dolgoznak a bábák, képesek olyan ellátást biztosítani, ami arra az alapelvre épül, hogy minden nőnek és gyermeknek joga van az emberséges és hatékony orvosi ellátásra, és ez egy alapvető emberi jog. Lehetővé kell tenni, hogy a független bábák biztosítani tudják a megélhetésüket munkájukból, vagyis a biztosítóknak nem szabadna engedni, hogy olyan magas biztosítási díjakat szabjanak ki, amik ellehetetlenítik a bábákat.
Fel kell ismernünk, hogy könnyű megrémiszteni a nőket a testükkel kapcsolatban, különösképpen olyan országokban, ahol a bábáknak kevés beleszólásuk van – ha egyáltalán van – az ellátás vezérelveinek kidolgozásába, összehasonlítva az orvosok és intézmények befolyásolásával. Egy ilyen kiegyensúlyozatlan helyzetben a félelem, a tudatlanság és a kapzsiság elkezdik egymást erősíteni, a szükségtelen beavatkozások száma megugrik, aminek a következményeit az anyák és gyermekeik szenvedik el. A szülészeti ellátás nem lehet profitorientált, mert az ebből fakadó ösztönzések csak előidézik a problémákat, nem pedig megelőzik őket.
Ezért meg kéne szüntetni a szolgáltatások után való fizetést – például ne kapjon a kórház pénzbeli juttatást vákuumextrakció szükségtelen használata után.
Ha minden országban az anya és a baba jóllétét helyeznék a szülészeti ellátások középpontjába, a bába szakma is szükségszerűen megerősödne. Bizonyos országokban, például nálunk, az Államokban, szükséges lenne nagymértékben megnövelni a bábák számát annak érdekében, hogy megelőzzük a komplikációkat, illetve, hogy csökkentsük a szülészeti beavatkozásokat. Ehhez a változáshoz nagyon sok dúlára lesz szükségünk. A bábáknak beleszólást kell biztosítani a szülés/születés körüli főbb kérdésekbe. Azokban az országokban, ahol a bábák jelenleg orvosi irányítás alatt dolgoznak, vissza kell állítani az orvos-bába kapcsolat egyensúlyát. A bábák nem hagyhatják, hogy orvosok erőszakosan lépjenek fel velük, különben valószínű, hogy a vajúdó nővel is ugyanígy fognak viselkedni.
Az otthonszülés betiltására tett lépések csak arra az eredményre vezetnek, hogy vagy elterelik a figyelmet a valódi problémákról, vagy elmérgesítik a helyzetet. A tervezett otthonszülések megoldást adhatnak azoknak a nőknek, akik szélesebb spektrumú választási lehetőségekkel szeretnének élni, mint amilyet a kórházuk nyújtani tud, illetve a bábák számára is jó lehetőség, hogy a nőkről természetes állapotukban tanulhassanak. Otthonszüléseket kísérő bábáknak lehetőséget kell biztosítani, hogy megélhessenek munkájukból, és nem engedni a biztosítóknak, hogy megakadályozza őket abban, hogy anyagi elismerésben részesüljenek. Az otthonszüléseket kísérő bábákat majdnem mindenhol üldözik, még Hollandiában is, ahol az otthonszülés hagyománya hosszú és megbecsült történelemre tekint vissza.
Hiszem, hogy egy ország fejlődése abban mérhető, hogy mennyire tiszteli a szülő nőt abban a jogában, hogy nő-központú szülési élményben lehessen része, attól függetlenül, hogy az az otthonában történik vagy intézményi kereteken belül. Ebben a tekintetben Magyarország jelenlegi helyzete nagyon aggaszt engem. Ennek a fontos jog biztosításának és védelmének teljes csődjét jelzi az, ahogy Dr. Geréb Ágnest, szülészorvost és független bábát diszkriminációnak és igazságtalan bánásmódnak teszik ki. Ágnes több mint 20 éve az anyák és babák alapvető jogaiért küzd, aminek eredményeképp bebörtönözték, további 2 évi börtönbüntetésre ítélték, és házi őrizetben tartják lassan egy éve. Ezennel felkérem a magyar kormányzatot, hogy lépjenek közbe és állítsák meg ennek a nemzetközileg elismert otthonszülési szakembernek a meghurcolását és kihasználását.
A szülést/születést nem szabadna pénzt hozó árucikként, vagy olyan körülményként kezelni, amit intézmények és kormányzatok irányíthatnak, és megszabhatják a nőknek, hogyan szülhetnek, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva az anyák kéréseit és igényeit. Elkerülhetetlen, hogy ennek eredményeképp erőszakos emberek gondjaira vannak bízva a női testek, ami egy olyan helyzet, amit semmilyen más emlős élőlény nem enged kialakulni. Egyes országokban a bábák az orvosok beosztottjai. Ezekben az országokban tipikus a durva bánásmód a szülészeti ellátásban, ahogy azt az eredmények is mutatják. Itt az ideje felszámolni ezt a viselkedést. Bennszülöttek, természeti népek között nem elfogadott az ilyen fajta viselkedés. Tanulnunk kellene tőlük.”
